[OM] 037002 


Galéria/Határtalanul




A  BÁNYAVÁROSOK, A GÖMÖR
ÉS A SZEPESSÉG KINCSEI

Pályázati azonosítók: HAT-KP-1-2025/1-001605,
                                       HAT-KP-1-2025/1-001697


A Határtalanul program keretében 48 diáktársam és 4 kísérő tanár olyan, ma már országhatáron kívül eső területeket látogattunk meg, amelyek egykor a történelmi Magyarországhoz tartoztak. Évekig hallgattam a hetedikesek élménybeszámolóit, ezért alig vártam, hogy az idén én is részese lehessek ennek a különleges kirándulásnak. Amikor kiderült, hogy mi Felvidékre, azon belül is Gömör és Szepes területére megyünk, nagyon megörültem, mert ezen a tájakon még nem jártam. Az előkészítő órák keretében prezentáció és az Okosdoboz –Határtalanul barangoló digitális tartalomtár feladatait felhasználva  jártuk körbe a tervezett útvonalat.
 
  
 
Az Első napon nagyon korán indultunk az iskolától, a hosszú utazás után első megállónk a Somoskői vár volt, aminek megmászása komoly kihívást jelentett. De megérte, mert beláttuk az egész környéket odafentről. Miután megcsodáltuk a kilátást, tovább indultunk a Füleki várhoz.

 

A vármúzeum kiállítása bemutatta a vár és a környék évszázados történetét, annak régészeti leleteit a török időktől a múlt századig bezárólag. Öt napra csoportunkhoz csatlakozott egy állandó helyi túravezető, akinek érdekes történetei és a fülemnek kedves palóc tájszólása tovább színezték az amúgy is gazdag programot. Az első nap zárásaképpen ellátogattunk a Beretkei skanzenbe, ahol a végtelenül kedves Edit néni 300 éves házát nézhettük meg és személyes történeteit hallgathattuk.

  
A várhosszúréti szállásra este érkeztünk meg, ami egy gyönyörű kis völgybe épült panzió volt.

Második nap a reggeli után a Zólyomi várba indultunk, ahol megnéztük a várat,  Ballasi Bálint émléktáblájánál felelevenítettük a költő és katona életútját. Megmásztuk a híres zólyomi páncélvonatot, mely a második világháború ikonikus történelmi fegyvere és szimbóluma, amelyet a szlovák felkelők a nácik ellen vetették be. A döbbenetes nagyságú színes vonat nem az eredeti, ugyanis az felrobbant a harcok során.


 
A nap további részében Selmecbányára utaztunk át, ami a régi Magyar Királyság egyik legjelentősebb bányavárosa volt. Megnéztük a gyönyörű régi belvárost és a kálváriát, ahol szabadidőt is kaptunk.

Este a szálláson kiadós házias palóc vacsorával vártak bennünket, ami után jól esett az alvás.

A harmadik nap azzal indult, hogy ellátogattunk a dernői általános iskolába, ahol az ott tanuló diákok egy kedves előadását néztük meg. Mi pedig bemutattuk nekik Balatonfüredet.

 A tanulságos ismerkedés után Gömörhorkára indultunk kirándulni, ahol a kövirózsa tanösvényen sétáltunk, majd felkerestük a Gombaszögi pálos kolostor romjait.
 

Egy kisebb túra után eljutottunk a Gombaszögi cseppkőbarlanghoz, ami tele van szalmacseppkövekkel (a legnagyobb majdnem 3 m volt). Jól jött a hűvös barlang program, mivel ezen a napon volt a legnagyobb meleg.

      
Zárásként meglátogattuk Rozsnyó főterét, melynek különlegessége, hogy a házak négyzet alakban körbezárják a főtéren lévő templomot. Andrássy Franciska szobra előtt az Andrássy család történetével ismerkedtünk meg.
  
Negyedik nap Lőcsére indultunk, ahol a régi városháza épületét néztük meg. Ezt a vidéket  a középkorban a Szepességnek nevezték. Megnéztük a templomot, harangtornyot, és a világörökség részét képző városházát és a főtéren a középkori szégyenketreceket.
     
A napot Késmárkon folytattuk, ahol a szintén UNESCO világörökség egyik ékességét, a cipszer fatemplomot látogattuk meg, majd az evangélikus templomban megkoszorúztuk Thököly Imre felvidéki fejedelem szarkofágját és Thököly várat is.

 
A Felső-magyarországi Paradicsomban töltöttük a nap hátralévő részét, ahol a Hernád folyó szurdokvölgyben kalandoztunk, majd a felkapaszkodtunk a Tamásfalvi - kilátóhoz, ahol lenyűgöző kilátás nyílt a Magas-Tátrára.

Az ötödik nap volt a legjobb számomra. Kirándultunk a Szádelői-szurdokban, és megtekintettük Áji vízesést, majd utunk Kassára vezetett tovább.
 
Ez a város lenyűgözött a hangulatos szökőkútjaival, az égig érő dómjával,a Rodostóházzal, a Rákóczi mauzóleummal és a főutca varázsával. Itt kaptunk egy kis szabadidőt, hogy körülnézhessünk a városban. A városnézés után elköszöntünk a túravezetőnktől, majd sajnos hazafelé vettük az irányt.


Hálás vagyok, hogy részt vehettem ezen a fantasztikusan megtervezett, csupa meglepetést tartalmazó kiránduláson. Biztos vagyok benne, hogy vissza fogok még jönni erre a vidékre.


Zeliska Anna 7. b. osztály
Radnóti Miklós Általános Iskola Balatonfüred

Szakmai beszámoló:

HAT-KP-1-2025/1-001605, HAT-KP-1-2025/1-001697  pályázatok

szakmai beszámoló letöltése>>





NYUGAT-FELVIDÉKI KÖRUTAZÁS
/CSILLAGTÚRA
/



Pályázati azonosító: HAT-KP-1-2024/1-001625

A Balatonfüredi Radnóti Miklós Általános Iskola 48  hetedik évfolyamos diákja a határtalanul program keretében május 26-30-ig Szlovákiában (Felvidéken) töltöttünk el öt napot. Régóta vártuk ezt a felvidéki kirándulást. Az előkészítő órák keretében prezentáció és a barangoló digitális tartalomtár feladatait felhasználva végigjártuk tervezett útvonal történelmi, földrajzi, néprajzi, irodalmi, zenei érdekességeit. Várpalotán látogatást tettünk a Trianon-múzeumban és Királyszálláson a Nagy-Magyarország Parkban is.

 
 Hétfőn reggel 7 órakor indultunk Balatonfüredről. Először Győrben álltunk meg, ahol  felszállt az idegenvezetőnk, majd Dévény felé indultunk. Ott megnéztük Dévény várát és a Duna, valamint a Morva folyó találkozását. Buszba pattantunk és Pozsony felé vettük az irányt. Megnéztük a csodálatos Pozsonyi várat és a Szent Márton templomot. Megnéztük az egykori Országgyűlések alsó és felső házát. Ezek után áthaladtunk a Mihály kapun.
 
      
Egy kis szabad programot követően  Galántára utaztunk, ahol  Esterházy-kastélyt és a kastélyparkot tekintettük meg. Kodály Zoltán szobránál megemlékeztünk a helyi tevékenységéről. Következőnek Deákiban a szálláshelyünk közelében néztük meg a bencés Szűz Mária templomot, amelyben a Pray kódexet és a Halotti beszéd szövegét őrizték. Utána már csak a szállásra mentünk, ahol finom vacsora várt bennünket.

 

 Kedden  az első megállónk a gútai Corvin Mátyás Alapiskola volt, itt találkoztunk a helyi magyar diákokkal, énekkel és egy kis harapnivalóval vártak minket, ezt követően kölcsönösen bemutattuk egymás iskoláit és közös játékkal zártuk a találkozót. Utána Európa legnagyobb fedett fahídján átkelve megnéztünk egy hajómalmot.
    
Megtekintettük a Komáromi Erődöt, ahol egy izgalmas sötét labirintuson keltünk át. Kiérve az erődből Komárom belvárosában sétáltunk, felkerestük Klapka György és Jókai Mór szobrát, megtekintettük az Európa udvart.

 

Dunaszerdahely felé vettük az irányt és megcsodáltuk a Csallóközi Múzeumot, amiben az volt az érdekes, hogy minden tárgy eredeti volt. Utolsó megállónk a Bősi Vízlépcső volt, szerencsénkre láthattunk egy zsilipelést.

 
 Szerdán két óra utazás után Bajmóc várát és Mátyás király hársfáját néztük meg. Trencsénre utaztunk és egy hosszú, meredek gyalogúton feljutottunk Trencsén várához. Felmentünk egy hosszú csigalépcsőn a tornyába és szép képeket készítettünk. Beckó várához érve csöpögni kezdett az eső, de azért megnéztük a várat. Amire végig jártuk a várat, leszakadt az ég, hatalmas eső ért el bennünket. A szállásra érkezve vacsoráztunk és később egy nagyon jót bowlingoztunk.

  Csütörtökön Nyitrára utaztunk és megmásztuk a Zobor hegyet. Csodálatos kilátás nyílt a hegytetőről a városra. Nyitra folyó által körülvett dombon áll a püspöki vár, asSzent Emmerám-templomot és a várnegyedet néztük meg. A következő programot mi választhattuk ki, a malom plázát választottuk. Itt egy órát töltöttünk.
 
A bevásárlást követően a nagytapolcsányi várat látogattuk meg, de szakadni kezdett az eső. így behúzódtunk a vár pincéjébe és megváruk, míg csillapodik egy kicsit az eső. Kora este Deáki közelében Tallóson tettünk látogatást egy helyi gazdálkodó Rémes Ferenc levendula ültetvényén. A szálláson ez volt az utolsó esténk, ezért sokat társasoztunk és bowlingoztunk.

  Pénteken reggel elköszöntünk a jó kis szállásunktól, majd Selmecbányára utaztunk és megtekintettük a város nevezetességeit, Kálváriát és a belváros magyar emlékeit. Majd a bányamúzeum következett, itt beöltöztünk  bányászruhába és úgy mentünk le a bányába, mint a törpék, akiket a bányalátogatás során láttunk. A hatalmas eső következtében Szentantalon a  Koháry kastélyt és angolparkot csak az autóbuszból tudtuk megnézni. Észak Komáromba utaztunk, itt szállt le az idegenvezetőnk.

    
 
Fáradtan, de örök élményekkel tértünk haza. Köszönjük, hogy részt vehettünk ezen a Határtalanul programon, mert így megismerhettük a történelmi Magyarország ezen szép területét is.

Bertalan Alíz és Orbán Dorottya 7.b


Szakmai beszámoló:

HAT-KP-1-2024/1-001625 pályázat szakmai beszámoló letöltése>>